Napok óta csak vívódunk. Hol jó együtt, hol üvöltünk egymással, tegnap este még egy pofon is elcsattant. Láttam a szemedben a szikrákat, tudtam, hogy legszivesebben nekiugranál a torkomnak, de ez akkor ott a legkevésbé sem zavart. Aztán reggel mikor felriadtam, láttam ott alszol a földön. Olyan nyugodt vagy ilyenkor. Egyszerűen szép. Odafeküdtem melléd, a tegnap már nem érdekelt, hiszen szeretlek. Viszon mikor elváltunk a metró megállóban a szívem majd megszakadt. Csak álltam ott szerencsétlenül. Te mentél az egyik irányba én a másikba. Már hallottam a zúgást az alagútból, aztán befutott a metró. Felszálltál. Majd jött az az éles hang, sipolás, az ajtók záródnak. Én még integetni akartam, elmondani mennyire szeretlek és hiányzol, csókolni a puha ajkaid, de te felém se néztél...hirtelen elnyelt a sötét alagút. Sírni tudtam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése